Egy találkozót megbeszélni az egyik volt szerelemmel, nem hangzik túl jó ötletnek. Feltéve ha nincs mögötte valamilyen hátsószándék. Nos részemről ... azthiszem mondhatom hogy nem volt. Éppen ezért így utólag hihetetlenül bugyuta ötletnek vélem. De mégis megtörtétnt. Igaz ő volt a kezdeményező, kicsit tartottam tőle hogy ő még mindig... De úgy gondoltam tartozom ennyivel annak az embernek akit valaha szerettem. Kár volt. Nem tartozom senkinek semmivel. Nem kötelezett rá senki hogy megtegyem, saját döntés volt. Egy -nem bírom fokozni hogy mennyie- rossz döntés. Volt egy képem róla, amin még volt a rózsaszín ködből valami csekélyke kis árnyalat. Ennek köszönhettem hogy nem undorodtam magamtól. Brutális ezt le írni is, nem hogy olvasni... Emlékeimben szépként élt, kissé komolytalannak, de semmiképp nem olyannak mint ahogy most láttam. Aznap, -a találkozás napján- sokat vártam, nem feltétlenül rá, de vártam. Megjön, hozza a barátnőjét is, akit én már régóta ismerek. Jól elvagyunk, beszélgetünk mindenki hozzászól a témákhoz. A gyertyatartó elmegy sajnos. Ketten maradunk, és ekkor rá kell döbbennem hogy hiába telt el másfél év a szakítás óta, még mindig nincs mit mondanom neki. Sőt ő sem tud mit mondani. Természetemből adódóan nem szeretek csendben üldögélni, ezért mondtam, és mondtam, meséltem a világon mindenről, csak hogy találjak egy témát ami őt is érdelkli és hozzá tud szólni. Nem találtam ilyet. Pedig amit felsorakoztattam a harcra az egy átlagosan beszédes emberrel 5 évnyi beszélgetés témának felelt volna meg. (persze akkor ha egy-egy témával legalább 5 percet foglalkozunk...) De nem. Ő képes volt hallgatni. Kibírta hogy az egyszavas válaszokon kívül semmi mást ne nyögjön ki. Tehát pont mindt régen. Külsőleg nem változott semmit, de most valahogy mégis megláttam a hibáit. 4 év után elösször fedeztem fel olyat amit már jóval korábban észre kellett volna vennem. Egyszerűen hátborzongató érzés volt újra látni, hallani. Megérinteni meg... olyan érzés mint amikor páni félelmében az ember hátán elindul egy jéghideg verejtékcsepp...
Nem változott, semmit s mégis olyan más volt mint akkor. Eloszlott a rózsaszín köd utolsó szemcséje is. Nem maradt más csak a valóság. A lány, csúnya volt, no nem világ rondája, de... De nem elég ez, az hogy valaki szereti a gyerekkorát oké. Legyen vicces, mókázzon időnként. Nevessen ha jól esik, legyen bolond. DE a világ kincseire kérem, aki 23 éves legyen már felnőtt is!! Tudom, mert tudom, hogy mindig is a gyerekessége vitt az őrület szélére, de akkor ez nem zavart komolyan. Akkor meghoztam egy döntést, ami véget vetett minden akkori problémának, szakítottam. Így ma éreztem hogy jó döntés volt. E döntés által ma több vagyok mint voltam, tanultam a hibákból mit akkor elkövettem, de ő. Ő nem tanult. Semmit. Most is mint régen ugyanúgy csak a rosszat látta mindenben. Sokat köszönhetek neki, tanított, tudtán kívül is. S én viszonoztam, ha én nem lettem volna az életében akkor most sehol nem lenne. Bunkó dolog ezt "felemlegetni" de az igazság az hogy ha én nem közlöm vele hogy éretségiznie KELL akkor most kapná a munkanélkülit egy olyan szakmával amit szívből gyűlöl. Szóval, az igazság néha fáj, de mindenképpen ki kell mondani ahoz hogy a lélek megnyugodjon. A legszomorúbb az egész dologban hogy ő ezt nem ismerte fel. Nem fogta fel hogy mit tettem vele, mit adtam neki. Megmaradt ugyanabban a hiú ábrándban hogy ezt magának köszönheti. És ez így van jól egy gyermeki tudat számára. Már csak azt kívánom neki, hogy mielöbb felnőjjön az élethez. Már semmi közöm hozzá de szeretném ha lennének tervei, szeretném ha megtalálná a helyét a világban, és egyszer azt mondhassa: Köszönöm. Nem nekem, nem miattam, csak valakinek, nem is kell tudnia kinek, csak érezze hogy valaki valamikor tett érte, hogy ő ott legyen ahol van. Búcsúzom hát tőled, s többé nem találkozunk. Kiábrándító beszélgetésünk többet sosem ismétlődik meg.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.