A társkeresés elveszi az emberek élete nagy részét. De miért kergeti mindenki annyira a társát? Ha van sors, vagy ha van egyátalán valami ami irányítja életünket akkor tökéletesen mindegy hogy te most keresel vagy sem. Nem te fogod megmondani hogy neked ő az igazi ha a sors ezt nem tudja. Hiábavaló időpocsékolás lenne? Az. De hogy jobban belemenjünk a dologba, megnézzük hogy van e sors ami irányít.

Nos a Sors egy tipikusan olyan dolog amit minden ember hallott már, és nagyon sokan bedőlnek neki; régen is most is és az elkövetkezendő időkben is így lesz. De miért? Mi határozza meg az emberben azt az elkpzelést hogy őt a sors irányítja? Talán a véletlent tekintjük a sors kezének? Ok. Legyen a véletlen a sors jobb keze. De akkor melyik a sors bal keze? Tán az amelyik pofán csap ha hülye vagy? Vagy esetleg az a doki aki megmondja hogy tudathasadásod van? Legyen inább az első verzió. Szóval pofont kapunk az élettől; Ez lesz a sors bal kacsója. Na de akkor van még mindig pár testrész amit definiálnunk kell. Folytassuk a lábaknál. A láb... hmm... lehetne a láb az a dolog amit úgy nevezünk szerencse; van benne valami. A szerencse előre mozdítja az életünk. De van olyan is ami beléd rúg és visszaesel. Ez lehetne a másik láb.
Szóval a lábak is megvannak. Legyen a következő a test, a törzs. Mi lehet a sors törzse? Ennek olyasminek kell lennie ami csak egyféle kimenetelű lehet. Hirtelen nem tudok ilyet mondani... következő lépés; erre még viszatérünk. Nézzük a fejet. A fej lehet egy főnök, aki eldönti hogy mekkora pofont adjon az élet (bal kéz); vagy aki eldönti hogy mekkorát rúgjon beléd a balszerencse (az a bizonyos bal láb). Tévesen hihetnénk azt is hogy akkor a főnökünk a sors? NEM. Mert hát mindenkinek van főnöke. Igazából ezt nem tudom hogy a fenébe oldják meg de mindenkinek van főnöke olyan akinek parancsait feltétel nélkül teljesíteni kell. Ilyen főnökök az éhség, a szomjúság, és a sorolhatnám még az összes testi szükségletet, de nem teszem. Elértünk a kör végére, minden ember a maga sorsának kovácsa. Vagy mégsem?

Szóval a társkeresés mégis csak rajtunk múlik, ezért fektetünk ekkora hangsújt rá. De mivégre? Minden ember úgy gondolja hogy a saját társát neki kell megtalálni, a Sors segítségével. Nos ha a sors segít, akkor két egymáshoz illő ember a másik sorsát hívja segítségül? Talán. De erre nincs nyilvánvaló bizonyíték. Arra viszont hogy ha nem keresel akkor a másik simán rádtalál. Igaz nem feltétlenül az igazi de valaki megtalál. Példa, ha eldöntöd hogy felhagysz a kereséssel, és több időt szentelsz a csaldának munkának barátoknak, akkor tuti hogy belebotlasz valakibe akivel összejössz és egy párt alkottok. Ki tudja tán a te döntésed váltotta ki ezt a Sorsodból hogy mehet és keressen neked valakit? Elképzelhető. A társkeresés tehát nem feltétlenül időpocsékolás. Csak általában az.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.