Vadász vagyok. Ízig vérig a vad elejtésére születtem. S nem csak én, mindannyian a kívánt préda elejtésére születtünk. A történet, január 24. én kezdődött, este fél kilenc körül.

Csörög a telefon, felveszem, s egy vadásztársam hívott.  - Gyere vadászni, megkaptam az erdőt ma estére.; Hát így indultam útnak Földvárfelé. Végre, alkalmam nyílt újra magamra ölteni nemes vadász egyenruhám. Nem is késlekedtem soká, magamhoz vételeztem kis fegyverem, és az íjam (hátha ahoz lesz kedvem...) aztán autóba ültem. Földvár határában találkoztam a barátommal. Átszálltunk hozzá. Terepjáróban folytattuk utunk, de nem akármilyenbe... Az erdő szélén megállunk. Gyalog folytatjuk utunk. Mondnanom sem kell, mennyire örültem magamnak hogy hoztam az íjam is. Hideg volt odakint, de valahogy egyikünknek sem akaródzott fázni. Pont ahogy a mondás is tartja: Vadász ember nem fázik, csak érzékeli a hideget. Nos mi is éreztük, hogy ráfagy a vigyor az arcunkra, de mindig sikerült megtörni a jeget, egy újabb vigyorral. Rég nem beszélgettem már vele, jól esett végre olyas valakivel beszélni akivel kitaláljátok egymás gondolatát, mégsem beszéltek bele a másik mondandójába. Az ég tökéletesen tiszta. Minden egyes csillag úgy sziporkázott felettünk mintha mind arra várna hogy elejtsük a vadat, és ránk hulljon örömébe. Mennyei érzés volt, a sötét erdőben a csendet magunra erőltetni. Egy idő után mi magunk is beleolvadtunk az erdőbe, s hallottuk ahogy egy-egy óvatlanabb rókakölyök mekkora zajt csap pár tíz méterrel arrébb. Ilyenkor egymásra néztünk és magunkban megjegyeztük, hogy mennyire ügyesek vagyunk. Soká tartott mire elértük a lest, beletelt tán két, két és fél órába is. De ez idő is mozgalmasan telt, a jéghideg friss levegő teljesen kitisztította belőlünk a város porát. A leshelyünk -ha lehet így nevezni egyátalán- olybátünt egy palota mintsem egy gyakorlati célra tervezett fa tákolmány. Felmásztunk, s ekkor ért a meglepetés... Meleg volt. Egy teljesen zárt kunyhóban ücsörögtem, a föld felett 7 méterrel. Ez volt a bemelegítő. Illetve ezt a "lest" ő és egyik társa építette a kényes seggű olasz vendégvadászoknak. Megjegyezte, hogy már nem egyszer fel akarta gyújtani a lest, a benne tartózkodó kókler vadásszal együtt. Itt iszogattunk kicsit, hogy ne legyen olyan hűvös odakint az idő... Úgy egy óra múltával nekivágtunk az igazi vadászatnak (hajnali 1 körül járunk?). Fél kettő felé értük el célunkat. Gyönyörű hely volt. Egy "sziklás szakadék" tetején csücsültünk. A hold fényénél teljesen más ez a világ. A kopár köveken megcsillanó fények... Teljesen ámulatbaestem. Felrázott mélázásomból, s intett, hogy ott a vad. (Mellesleg foggalmam nincs meddig álltam számat tátva tartva...) Egy Gím rudli. Meseszép volt. Nem is volt szívem rájuk emelni a puskát. Inkább az íjat készítettem elő. Ehhez viszont messze voltam. Úgy ötven és száz méterre lehettek. Ha nekivágok a cserkelésnek tuti hogy elhúznak mire megközelítem őket, hogy biztos lövést tudjak leadni. Maradt a csodálat. Nem kell rögtön az első vadra rálőni ami mozog. Viszont ezek marhajól érezté magukat, mert eszük ágában nem volt elmenni. Csak megpróbálkozom én azzal a cserkészéssel. Igyekeztem csendben lemászni a létrán, de persze miért is jött volna össze?! A létra tehet róla morgolódtam magamban. Rodney intett, fentről, hogy a rudli még mindig csak rám vár... Ezt a mázlit... Nekivágtam, s mire kijutottam a hegy szélére... az állatok még mindig ott lébecoltak. Még egy mázli... A harmadik váratott magára... Kezembe vettem az íjat, megfeszítettem, s a kiszemelt áldozartra fogtam. Úgy negyven méterre lehetett tőlem, majdnem szemben állt velem. Hibás agancsú bika volt. A selejtezésemre várt. Nem tudom, sosem voltam osztály első a kor megállapításban, csak miután terítékre került a nemes vad... Így első ránázésre azt mondanám, 3-6 éves. De a tévedés jogát mindvégig fenntartom... A nyíl készenlétben, az izmaim fáradóban, a pulzusom szinte nullán, az adrenalin a csillagokkal társalog. A vessző kiröppen, az áldozat mitsem sejt az egészből, oly gyorsan történik, s oly csendben. Tökéletes találat volt. Mondhatni ilyen csak a mesében létezhet. És igen. Oly szépen eltaláltam a bika mögötti fát, ahogy azt Tell Vilibácsi sem tudta volna azzal a fránya almával. Persze a megrémült bika azonnal eltekert, húzva magával a többieket is. Visszamásztam Barátomhoz, erre ő kinevet. S valahogy nem akaródzott nem vele nevetni. Jól esett. Ittunk még egyet, a vártuk a következő vadat. Nem soká jött is, mivel én csendben riasztottam el őket, messzebbre nem vették a jelet az állatok hogy éppen terítékre akarjuk hozni egynéhányukat. Most rajta volt a sor. Ő is ki akarja próbálni az íjas vadásztatot. Csak rajta mondom én. Neki szerencséje volt. Nem kellett lemásznia... Viszont kezdő lévén a vaddal nem volt szerencséje. Neki egy róka nyerte el tetszését. Mellé lőtt... A következő sorozatot megint rám hagyta. Egy diszó kondával hozott össze a sors, bár itt erős késztetést éreztem hogy a puskával álljak nekik. De végül nem tettem, és ő sem. Nem disznóra jöttünk.Fejedelmi vadra fáj a fogunk. Sétáltunk még egy kicsit az erdőben egy másik leshez, hátha ott nagyobb szerencsénk lesz. Hát lett is. Ez egy dombos lankás földterület volt. Telistele mindenféle bozótokkal, meg kisebb növésű fákkal. Ugye nem kell ismételnem önnönmagam. Gyönyörű volt... Itt nem kellett sokat vacogtatni a fogunkat mert jöttek az állatok, csak úgy sereglettek. Tán még nem is láttam ekkora létszámú rudlit. Szinte elözönlöttek bennünket. Na most vagy soha, gondoltam. Ismét felszerelkeztem, s nekiláttam a kiválasztásnak. A hold fénye nem sokat segített a tömegben. De talán a sarkcsillag volt? Egy trófeás vad jobban világított mint a többi. (lehet csernobilból szabadult, de ez akkor nem érdekelt különösebben) Ez kell nekem, gondoltam minnél határozottabban. Megnézte ő is, és elejthetőnek minősítette. Már csak rajtam múlott, hogy vad elesik vagy sem. Igyekeztem olyan helyen célba venni ahol minnél gyorsabban és kíméletesebben leli halálát. Mivel az állat szemben állt velem, a szívét vettem célba. Illetőleg azt a pontot ahol a szívet sejtettem. Az íj húrja megpendült. A vad megrogyott. Gyorsan újra töltöttem a kezem, s íjam. Felkészültem az újabb lövés leadására. De a préda meg sem moccant. Nem akartam csak úgy elhinni hogy egy lövéssel sikerült leteríteni. Ráadásul, hogy a többi ebből az egészből semmit nem vett észre. Ugyanúgy legelésztek tovább, és tobzódtak az egymás közelsége nyújtotta (hamis) biztonságban. Rámnéz. S csak bámul. Szólalni nem mer, nehogy elriassza a többit. Suttogni is alig mertem, de kezeim lábaim segítségével csak összehoztam valami olyasmit, hogy: Gyerünk te marha lőjj már valamire... S a marha lőtt is a puskával. Azért az etika nála is rendben volt. Egy a legtávolabbi tehenet szemelte ki magának. - Minnél többet kelljen utánkeresni...- De ő elhibázta. A dörrenésre az összes szarvas futott ammer látott, de tán még olyan is akadt köztük mely arra is ment amerre egyátalán nem látott. Lemegyünk megnézni az én trófeámat. Ami döbbenet ért odalent, azt nem lehet csak úgy leírni. A prédám eltűnt. Vér volt, vessző volt, szarvas nem volt. Feltehetőleg, nem okoztam neki komoly sérülést mivel irtó gyorsan eltűnt a többivel együtt. S a vessző csak átsuhant az állat bőrén. Már majdnem hajalodott mire feladtuk a keresést. Nem találtuk meg. Viszont egy boldog estém volt. Élveztem az egészet. Hiányzott már a természet.

Búcsúzóul az én himnuszom. :

Vadász vagyok, Hunor s Magor nyomán,
Sok kincset őrzök, mit rejt szép hazám.
Nádas berek és erdős rengeteg,
Sok vadja várja mindig jöttömet.

Szent a családi tűzhely, mint hitem s hazám,
Hozzájuk húz a vágyam magányos éjszakán!

Vadász vagyok erdőn, mezőn, tavon,
Jó ló visz úton és vadnyomon.
Tavasz ragyog, az est jő csendesen,
Szalonka pár, ó, suhan nesztelen.

Szent a családi tűzhely, mint hitem s hazám,
Hozzájuk húz a vágyam magányos éjszakán!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.