???

2010.11.29. 22:15

Csend, Nyugalom, Magány. Erre vágyom. Fáj, vérzik, mindenem mim csak fájni s vérezni tud. Már 3 hete, s mégis most derülnek fények az igazság ládája felett. Az kit eddig igazmondónak hittem, átvert s bohócot csinált belőlem. S mi a legrosszab az egészben? Az hogy nem csak engem; a tulajdon véreiből bolondot csinált, nem csak én voltam ki epekedve fogyasztottam a mézesmadzag minden miliméterét. Ősei végre nyugodt szívvel figyelték; csemetéjük végre egy rendes embert talált. Az ármányos ivadék mindennek ellent mondva bolondját járatta mindenkivel. S csak ezen az úton járhatott az vágyai után. S midőn végre elérte piszkos játékának nyereményét, az ember szívéből kifacsarta az utolsó csepp vért, s mikorra ezt megtette kiszáradt a nedvektől mentes izomköteg.  Összetörte az aljas gaz. A darabok irtózatos távolságba jutottak azon 1 hét alatt mire az emberünk felfogta hogy összetörték s szétszórták szívének darabjait az univerzumban. Egy, egyetlen egy csipetnyi darabot tudott megőrizni, ami a múltat jelentette volna, ami barátság szimbólumává nötte volna ki magát idővel. De ez még mindig nem volt elég a szívszaggatónak, ezt a kicsit is porrá akarta zúzni. Holott sokat regélt az ezt követő barátságról. Még egy (vagy nem.) utolsó tőrdöfést ejteni szándékszik a szív helyére. Bepillantást nyújtott a kis üzelmeibe az életéből. Megbíztam benne míg vele voltam. Itt volt a hiba. Ha az ember kicsit gyanakvóbb, lehet észreveszi ami az orra elött zajlik. A pillantás melyet látni engedett, a maradék kis darabot is milliónyi apró darabkára, s majdan azokat a darabokat is mégtöbb szemcsére morzsolta szét. S szállni hagyta a levegőben, tudom, mert láttam. Pont olyan volt mikor a légüres térben el löksz valamit... Soha az életben nem fog megállni többé. egyre csak távolodik, s te nem tudsz utánna menni. Elveszett számodra. Minden elveszett.

Próbáltam már nagyon sokat azokból a bizonyos álarcokból amikről már sokat volt szó. Egyet azonban még nem is gondoltam hogy valaha felveszem. A bohóc. Önkéntelenül hozta magával a szél, mely elvitte a szívem porított maradványait. Mostantól egy olyan maszk lesz mindenapi viseletem amely bárkivel kedves, de ugyanakkor soha többé senkiben nem fog megbízni. Ezt a játszmát már lejátszották, és vesztettek.

Csend, ez az a dolog ami soha nem fog megváltozni. Ez az ami megnyugvást hoz, s kínoz mikor már nincs rá szükség. Nyugalom, ez az ami a magánnyal jár. Magány, ez az egyetlen dolog ami nem hoz magával extrákat. Lehet tudni hogy mit hoz a holnap? Ha magányos vagy akkor nem. Kalandnak fogod fel az életet, és nincs ki láncra verjen hogy aztán majd ha már nem szolgálod céljait kidobjon. A magány édes ha kaladra indulsz.

Vágyom a magányra, vágyom a csendre, vágyom a nyugalomra. Csak egy röpke napra. Vágyom a szélre mely elragadta tőlem a port mely egykoron a szívem volt. Nem haragszom rá. Nem tehet róla. Csak a dolgát vágezte.Ellenben haragszom magamra mert bölcsnek hittem magam, amiért sokat tudok de csak keveset áradozom. Tévedtem, ez egy emberi szokás. Nagyon rossz szokás, és a bizalommal terjed. Ezt fogom eztán meg gátolni. Egyszer valaki azt mondta legyen erőm bízni valakiben. Eddig rosszul értelmeztem eme szavakat. Azt hittem ahoz kell erő hogy valaki másban bízzak. Mára megtanultam a leckét ha másban bízol rábaszol. Magadban kell bízni. S akkor nem érhet csalódás. Vagy mégis? Ismerd meg önnön magad s nem fogsz csalódni. Ha nincsenek barátai az embernek akkor elveszettnek érezheti magát, de ugyanakkor remegő kézzel írja le szavait: jó így. Ha nincs aki teljes mértékben ismerné akkor az álcája tökéletes. Nem tesznek fel neki bugyutábbnál bugyutább kérdéseket. Nem akarnak neki minden áron terhes segítő kezet nyújtani mert mitsem sejtenek a gondokról ami őbenne lakozik.

Ebben az emberben bíztam meg életemben elösször igazán, s ő eldobott mint egy koszos rongyot. Akarjak e ezekután érzelmi kapcsolatot bárkivel is, legyen szó szerelemről vagy barátságról? Szeretnék, vágyom rá, de nem most. De nincs többé bizalmam senkiben. (kivéve 2-3 embert, bár... közülük 1 le sem szarja a fejem, de mégis ő áll legközelebb a barát címhez.)

A bejegyzés trackback címe:

https://nicktwips.blog.hu/api/trackback/id/tr22482400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása