Kinézek az ablakon, és látom ahogy mindenkinek van valami fontos dolga. Befelénézek. Nem látok semmit, csak a színét változtatni nem képes ürességet. Lenne tehendőm bőven. De majd csak egy bizonyos idő elteltével.
Azt álmodtam hogy boldog vagyok. Reggel, ébredés után szertefoszlott minden reményem hogy jól érezzem magam. S mégis, itt ezen a helyen nyugalamt érzek. Itt vannak ötleteim. Itt születnek terveim. Hiába minden. A tervek ledőlnek, az ötletek a feledésbe merülnek, akár az ólom a tengerbe vész. Itt nem gyötör idegesség. Itt nincs semmi ami megállíthatná határtalan gondolatmeneteimet. Tévedek tán? Vagy mégis csak van valami ami meggátol a tökéletes gondolat végigkísérésében? Van valami. Van valami ami nem hagy békén. Egy gondolat tán? Vagy egy kimondott szó? Majd ha rájövök megsúgom magamnak.

Minden hiába. A hangulatom rabja leszek lassan. Nem bírom úgy leplezni már ingereimet mint hajdan. Valami nincs rendben. Valaki belepiszkított a legpontosabb műszereimbe. Nem látok, nem hallok, nem érzek. Vagy mégis? Valami terjeng a levegőben. Nem jó... Színtelen szagtalan, szúrós szagú piros gáz... Méreg! Megvan a megoldás. Valaki mérget csempészett Harry Potter kávéjába. Szegény megmurdelt. De ez engem nem befolyásol. Csak egyszerűen jó volt fényt deríteni eme gyilkosságra...

Van más is. De, nem tudom mi. Az a taknyos mizéria ami kint ólálkodik, különös mód megnyugtat. Eltakarja ugyan a napot, és eláztatja ruháimat. De megynugtat.

Vége a nyugalomnak. A lélek kiszállt a játékból. Most már semmi nem állhatja a vadállat útját. Elszabadult. Jajj annak aki útjába kerül.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.