Végképp nem tudom mi ütött belém. Egyszer kell, akarom. Másszor meg inkább eldobom. Mint olyan, kell mert még nem volt dolgom vörössel. De ez nem az a vörös volt aki nekem kellett volna. Pedig rendes, kedves, szerető társ lett volna. De nekem nem ilyen kell. Túl csendes, túl inaktív. Nem hiányzik a naphosszat szobában ücsörgés, és nyivákolás ha én kilépek a tömegbe. Van egy másik aki ugyan nem vörös, de minden szempontból jobban vonzódom hozzá. És van egy kis segítségem is. Vajon a háttérsereg miatt érzem hogy most pont ő kell nekem? Vagy nélkülük is ezek lennének az én érzéseim? Annyira belemerültem már mások elemzésébe, hogy már szinte magaménak érzem az ő gondolataikat is? Elgondolkodtató dolgok jutnak eszembe. Tegnap este sikerült üríteni egyet. Jelenleg nincs szükségem senkire és semmire. És jól érzem magam a bőrömben. De vajon meddig lesz ez így? Pár hétig? Tán csak napig? Esetleg óráig? Mindegy. Élvezem amíg lehet aztán jöhetnek újra problémák.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.