Büszkeség, energia, érzékiség, öröm, dicsőség - szavak, melyek pillanatnyilag meghatározzák az életem. Ha van egy kis időm gondolkodni, akkor e szavak jutnak eszembe. És rá kell jönnöm, hogy mindezt én értem el. Megküzdöttem értük, noha nem mindig teljes erőbedobással, de küzdöttem értük, és megérdemlem őket. Jó érzés, amikor arra gondolok, hogy mennyi mindent elértem, egy kis senkiként, aki azelőtt voltam, hogy elkezdtem kutatni magamban önnön magam után. Most már bizton állíthatom, hogy vannak barátaim, akik nagyon sok mindent megtennének értem, s én ugyanúgy megtennék értük bármit. Igaz olyan embert még mindig nem találtam, akire minden titkomat rábízhatnám, minden érzésemet nyugodtan oldottan megoszthatnám, de talán egyszer rálelek egy ilyen humanoidra is. Lenne, aki meghallgat, de nekem olyan kell, aki figyel is arra, amit mondok neki. Mindezek ellenére, most boldog vagyok. Lehetnék még boldogabb is, de most ennyivel is beérem. Ha a mögöttem álló útra gondolok, el sem hiszem, hogy mindezt én csináltam. Most értem el egy válasz vonalhoz az életben. Elballagtam az egyetemről. Fura érzés, hogy már végeztem is, hisz még mindig tökéletesen emlékszem arra a napra, amikor először léptem át Keszthely város határát azon indíttatásból, hogy én oda fogok járni tanulni. Nem sok tanulás lett belőle, viszont rengeteget, csiszolt rajtam. A legszebb éveim voltak, még ha olykor ennek ellenkezőjét is állítottam. (bár ilyen tán soha nem is volt) Nem bántam meg semmit, s később sem fogok. Most hajtanom kéne, hogy a következő célt is elérjem: MSc. Még mindig szeretnék tovább tanulni. És a legijesztőbb a dologban, hogy látok rá esélyt is. Ugyanúgy a Pannon Egyetemen folytatnám a tanulmányokat, csak Veszprémben. Új emberek, új környezet.

Büszke vagyok az elért eredményeimre. Tudom, hogy a szüleim is büszkék rám. Önteltség nélkül mondhatom, hogy meg van rá minden okuk, hisz már többre vittem, mint ők ketten együtt. Ennyi szakmával a kezemben nem lehet gond, az elhelyezkedéssel, ennek ellenére ezen a téren kissé szkeptikus vagyok, holott okom nincs rá. Bízom benne, hogy ha eljön az ideje, boldogulni fogok, a nagyvilágban. S bízom, hiszem, hogy az álmaimat is képes vagyok valóra váltani. Ha akarom, ha teszek érte, értük. Szeretném azt hinni, hogy az élet maga a tejfel, de azzal csak magamat csapnám be, nem is akárhogy. Viszont minden csak nézőpont kérdése. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.